Magán és Vállalati Ólomüveg Ablak Ajtó

ÓLOMÜVEG ABLAK, AJTÓ KÉSZÍTÉS

Ólomüveg készítés magánszemélyek, cégek, vállalkozások és önkormányzatok számára – ólomüvegezés kedvező árakon.

Elkészítem Önnek a kívánt ólomüveg ablak betétet akár 3 rétegűen, hőszigetelve: nyílászárókba, díszüvegként, Tiffany technikával színes üvegekből
Az ólomüveg ablak és bejárati ajtó betétek árai a következő tényezőktől függnek:
– az elkészítés módjától;
– összeszerelési technológiától: ólomsínbe helyezés vagy tiffany;
– szükséges e az ólomüveget három rétegű védő üvegbe helyezni,
– méretétől: egy bizonyos négyzetméter felett(2+ négyzetméter) szükséges osztást tenni a mintába, ugyanis összeeshet az egész minta = statikailag muszáj hogy stabil legyen
– készül-e rá schwarzlott festés, vagy festés nélküli lesz
– fazettázott üvegekből készül-e
– igényel e rogyasztást azaz rogyasztott lesz e az üveg.

Készítek ólomüveg betétet: beltéri vagy bejárati ajtóba, ablakba, egyéb nyílászárókba, falba, szekrénybe, térelválasztóba, lépcsőkorlátba.

Az ólomüveg ablak és ajtó munkáim fő ismertetőjelei, hogy a megrendelők főképp magán emberek, ház illetve lakás tulajdonosok.
Megrendelőimet az egyediség iránti igényesség jellemzi. Számukra nem elég jó, amit tömegtermékként gyártanak. Jellemző, hogy nem szeretnék, ha valaha bárhol is találkoznának még egy ugyanolyan ólomüveg bejárati ajtóval vagy ólomüveg ablakkal mint az övék.

Az összes ólomüveg ablakkal és ajtóval kapcsolatos munkám megtekintéséhez kérem nézze meg a főoldali ólomüveg galériát és a “KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA » » »” résznél  válassza ki az “Magán és Vállalati Munkáim” alkategóriát

Vállalati ólomüveges megrendelőim a Hotelek aulájától a cégük logójáig jellemző hogy rendelnek.  De előfordul például az is, hogy egy falusi vagy kisvárosi Önkormányzat szeretné megcsináltatni pl. a település címerét a hivatal valamely ablakába, vagy esetleg a közösségi – kultúrházba.

Ólomüveg Képek és Videók - Galéria

Ólomüveg Képek és Videók – Galéria

Ólomüveg ajtó, ablak és egyéb nyílászáró vagy térelválasztó üvegekkel kapcsolatos kérdéseivel, megrendelésével írjon emailt a sooscsilla.glass@gmail.com címre, vagy lépjen velem kapcsolatba az alábbi telefonszámon

  06 30 557 6233

ÓLOMÜVEG ABLAK AJTÓ MUNKÁIM

Rendezve: Frissebbek elől

Barokk Stílusú Színes Ólomüveg Ajtó és Ablak
Színes Barokk Ólomüveg Tükör
Vadászjelenet Színes Ólomüveg Bejárati Ajtó Ablak Betét
Modern Színes Ólomüveg Ablak Betét
Modern Térelválasztó Ólomüveg Ablak Betét
Napraforgók Ólomüveg Ablak Betét
Nyári Virágok Színes Ólomüveg Ablak Betét
Kis Virágok Ólomüveg Ablak Betét Díszek
Nagypolgári Színes Ólomüveg Bejárati Ajtó Ablak Betétek
Színes Térelválasztó Ólomüveg Ablak Betét Munkáim

Színes Ólomüveg Ablak Betétek Díszek Régebbi Munkáim
Színes Ólomüveg Ajtó Ablak Üveg Betét Munkáim

Kovácsoltvas Ágy Színes Ólomüveg Betéttel
Kovácsoltvas Kapu Színes Ólomüveg Ablak Betéttel

Színes Címerek Logók Cégtáblák Ólomüvegből
Korai Ólomüveg Színes Díszüveg Ablak Ajtó Betétek
Korai Ablak Kabinet Üvegek Betét Díszek Ólomüvegből

Ólomüveg Ajtó, Ablak Készítési TIPP

Volt megrendelőim, akik már rendelkeznek ilyen egyedi ólomüveg alkotásokkal, úgy tartják, hogy ezek csodálatos, meghatározó elemei otthonaiknak.
Sokszor annyira ragaszkodnak ezekhez a tárgyakhoz, hogy viszik magukkal, amikor új otthonba költöznek. Dekoratőrök, lakberendezők körében is igen kedvelt, és gyakran használt darabok az ólomüvegek. Rengeteg profi belsőépítész használja ezeket az egyedi dekorációs elemeket, ügyfeleik elégedettségének növelése érdekében, hiszen ezek az alkotások könnyen az otthon fókuszába kerülnek, beragyogják a helyiségeket, és egész nap színes fényjátékokkal gyönyörködtetik a szemet. Szinte minden formájú, és méretű üveg beszerezhető, hatalmas kínálattal várom hívását, emailjét.

ÓLOMÜVEG TIFFANY ABLAK és BEJÁRATI ÓLOMÜVEG AJTÓ KÉSZÍTÉS

Az üveg egy csodálatos, rejtélyes anyag, folyékony, szilárd, és gázszerű tulajdonságokkal egyaránt rendelkezik. Egy ékszerszerű anyag, melyet a leghétköznapibb dolgok alkotnak egységgé: a homok és a tűz. Az ólomüveg, vagy az üveg egyéb megmunkálásának művészete jelen van mindennapjainkban.

A ólomüveg Tiffany ablakok iránti érdeklődés a 20. században robbanásszerűen megnőtt, sok újítás és kreatív technika fejlődött ki a művészeti ágon belül. Az üvegművészek számának megemelkedése, az új technológiák megjelenése, és az ólomüvegek iránti egyre nagyobb érdeklődés miatt úgy tartják, hogy az üvegművészet második aranykorát éli napjainkban. Népszerűségét minden bizonnyal annak köszönheti, hogy az otthon bármelyik helyiségében képes egyedülálló hangulatot teremteni. A Tiffany-technika, vagy más néven rézfóliás technika egy olyan eljárás, melynek során öntapadós rézfóliát simítunk az üvegfelületre, majd egymáshoz rögzítjük az üvegdarabkákat egy ón-ólom ötvözettel, mely ezüst színű. A kívánt hatás elérésének érdekében ezt az ötvözetet különböző anyagokkal színezhetjük, antikolhatjuk, réz, bronz vagy fekete színűvé. A Tiffany ólomüveg ablaküvegek eleganciájukból kifolyólag bármely otthon fókuszába kerülhetnek.

Az általam elkészített ólomüveg Tiffany ablakokat igyekszek minél inkább a megrendelő személyes ízlésvilágához alakítani. Az általam készített ólomüveg ablakok a legjobb minőségű alapanyagokból készülnek, és megfelelnek a legmagasabb technikai és művészi követelményeknek.

Az ólomüveg ablakok elhelyezése a fürdőszobákban a leggyakoribb választás, mind esztétikai, mind pedig gyakorlati okok miatt. Bár ezek az ólomüveg ablakok abszolút alkalmasak privát szféránk megteremtésére, mégis elegendő fény szűrődik át rajtuk. Tehát az ólomüveg ablakok remek megoldást kínálnak, nem csak esztétikai szempontból. Maximálisan képesek megőrizni magánéletünket, úgy, hogy közben biztosítják a szükséges fénymennyiséget mindennapi tevékenységeink elvégzéséhez. Olyan dekorációs elemek, melyek megtöltik élettel az unalmas, szürke helyiségeket. Ahogy belépünk egy szobába, tekintetünket azonnal megragadják a gyönyörű, színes fényjátékok.

Ólomüveg ajtó, ablak és egyéb nyílászáró vagy térelválasztó üvegekkel kapcsolatos kérdéseivel, megrendelésével írjon emailt a sooscsilla.glass@gmail.com címre, vagy lépjen velem kapcsolatba az alábbi telefonszámon

  06 30 557 6233

Egyedi Ólomüveg TIFFANY Ajtó és Ablak Készítés

Az ólomüveg ajtó ablak végtelen lehetőséget kínál egy otthon berendezésekor, hiszen felhasználhatóságuk rendkívül sokrétű. Vállaljuk egyedi ólomüvegek készítését, egészen a gyártás folyamatától a megvalósításig, kiváló minőségű alapanyagokból, minden formában, méretben, és színvilágban.

Rengeteg színből és egy tucat üvegfajtából választhatnak megrendelőim, számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre, határt csak az alkotói fantázia szabhat. A gyártás magában foglalja az élvonalbeli számítógépes vagy kézzel történő tervezési technológiát, és a hagyományos, jól bevált technikákat egyaránt. Ez az alapos felkészültség teszi lehetővé a rendkívül esztétikus és magas minőségű munkák megszületését. Az általunk létrehozott ólomüveg alkotások követik a világtrendeket, ám egyaránt ragaszkodnak a hagyományokhoz. Tehát ezek a darabok egyedülálló perspektívával, jellegzetes stílussal rendelkeznek, egyediek, mégis megállják helyüket a világ bármely pontján. Megfelelő gondoskodással, ezek az alkotások időtállóak, örökre szólnak, családi örökséggé is válhatnak az idők folyamán. Nem igényelnek különösebb törődést, elég csupán egy kis textilre fújt üvegtisztítóval letörölni az ujjlenyomatokat, vagy hetente portörlővel letisztítani. Egyedi formatervezésű alkotásokat hozok létre, kihasználom az üvegben rejlő lehetőségeket, annak érdekében, hogy minden jelenlegi és leendő ügyfelem megtalálja a számára legmegfelelőbb, stílusához legközelebb álló darabot.